2013. március 26., kedd

Táblázatos feladatok megoldása és tárolása

Nem csak én szeretem a táblázatokat, hanem a fiam is. Ő sajnos halmozottan sérült, többek között mozgássérült fiú. A legnagyobb kihívás számára nem is az elemek helyének megtalálása a táblázatban, hanem a kártyák elhelyezése anélkül, hogy a már lerakott kártyákat elsodorná. Ezért készítettem ezt a tartót. Az már csak hab a tortán, hogy a kártyák tárolását is megoldhatjuk benne.

Két táblázatot már tettem IDE, a fotókon az egyik látható. Van még egy kész táblázatom, azt pedig most osztom meg veletek. Nagy képért rá kell kattintani.



Először is kell hozzá egy mappa. Én ezt a használt, sárga mappát választottam. Egy színes lapot berácsoztam úgy, hogy 6 oszlopa és 4 sora legyen.



Széles tépőzárat szoktam venni, mert ez a leggazdaságosabb, és úgyis feldarabolom. A tépőzár "szúrós" feléből csíkokat vágtam, és a színes lapra a táblázat elemeinek megfelelően felragasztottam.




A színes lapot beragasztottam a mappába.

A tépőzár puha részét is feldaraboltam, azt a szétvágott táblázat kis képeinek hátuljára tettem, merőlegesen a szúrós csíkokra.

A kis képek tartóját a lenti sablon segítségével kartonból készítettem el.

Először a tetejét ragasztottam be a mappába. Érdemes előtte kimérni és kipróbálni, hogy ha az egész tartó be van ragasztva, a mappát be lehessen csukni. Ne lógjon rá a "gerincére".




Ezután a tartó alja következik. Tépőzárat ragasztottam rá, hogy be lehessen zárni, ne szóródjanak ki a képek.



A kártyatartóból akár többet is lehet a mappába ragasztani.

Bízom benne, hogy más is hasznosnak találja és elkészíti.
Szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése